A halmazok egyszer csak zúgolódni kezdtek a megalapozási válság légkörében, mondván nincs az emberi tudattól független igazság és a végtelen sem annyira vonzó már, mint korábban hitték. Közben a hirtelen indulat megannyi egyszeri és megismételhetetlen pillanat vonzáskörzetében rendelt el fokozott ellenőrzést egyrészt arra figyelemmel, másrészt éppen amiatt. Korábban erre még nem volt példa. Pattanásig feszültek az idegek a játszótér környékén. Egységelemes félcsoportok és túlfűtött elempárok grasszáltak fel-alá izomorf struktúrákat és friss vért követelve. Kielégítetlen formulák tobzódtak az elégséges és szükséges feltételek hiányában. Az eszményi rend egyre elviselhetetlenebb méreteket öltött, dadogva működött a valóság. A relációk definiálása nehézségekbe ütközött, de ezt csak kevesen vették tudomásul. Egy csoport kiemelkedett ezen kevesek közül: A Neue Debreczenische Kunst.
Az intervallum napszámosaiként kezdettől fogva tudták, hogy feltett szándék nélkül nincs teremtés!
Dacolva a transzhumán utópia nimbuszával, a prekoncepció gyártás logikátlanságát felismerve, egy heroikus pátosszal manipulált, önvádmentes katarzis megszállottjaiként dideregtek valahol a térben egészen addig, amíg meg nem unták. Döntésük helyességéhez, miszerint hidat kell építeni, ugyanakkor éket is kell verni vállalható és vállalhatatlan közé, nem férhet kétség. Ez a nyilvánvalóan látszólagos ellentmondás feloldható a vérlázító művészet eszközeivel, ezáltal a pillanatnyi zavar állandósulása esetén is kezelhető a helyzet.
Bátorság társak és társnők! A jövő a miénk, a változás szele már átjárja a társadalmat. Közeleg a vihar, legyen nálatok esernyő!